Jéke Kincse Kennel - Landseer tenyészet

A Landseer története

    Új-Foundland nem valami barátságos sziget. A nyár rövid és viharos, a végtelen, jeges télben pedig csak pár óráig van világos. A bátor, elszánt első lakók, akik a viharos hullámverésen keresztül mégis eljutottak a sziget kőszirtes partján - talán a vikingek, talán a francia, spanyol, holland és angol tengeri utazók - nem maradtak sokáig. Végül is egy maréknyi beothuk indián döntött a sziget mellett, a XV.század végén, amikor az angolok bejelentették birtokigényüket a szigetre.
    Hogy Új-Foundlandon voltak-e már eredendően kutyák, arról nincsenek adataink. Csak annyit tudunk, az úgynevezett "Indian Dogs", amelyek a szomszédos Kanadában honosak, fekete-fehérerk voltak. Így talán nem légből kapott az az elmélet, hogy a heothuks indiánok hozták magukkal a szigetre a kutyákat. Éppúgy elképzelhető azonban az is, az 1000. év körül, amikor a normandok először a szigeten felbukkantak, néhány kutyát hajójukról hátrahagytak. Vagy az angolok, esetleg a franciák voltak azok, akik a felfedezés évében (1497), amikor Új-Foundland birtoklásáért harcoltak, néhány ebet ittfelejtettek.
    Az 1713-as utrechi béke után a sziget és ezzel együtt a halban gazdag vízi terület, brit uralom alá került, halászok és fakereskedők állandó állomása lett. A XVIII.század végén hozták magukkal a tenger utasai az első újfunlandi kutyákat Nagy-Britanniába: fekete-fehér, hatalmas állatokat, amelyek angy termetük ellenére nem voltak nehézkesek. A matrózok csodákat meséltek a "medvekutyáról". Hogy fejjel egyenesen a szirtekről ugranak bele a tengerbe, a vízben mint a fókák merülnek alá és a halászhajók elé úsznak. A fogaik közé fogott vontatókötéllel a megrakott csónakot a hullámverésben a partra húzzák. A britek csodálkozva hallgatták, ezek a kutyák, amelyek kizárólag halmaradékkal táplálkoztak, a halászhálókat is képesek voltak partra vontatni, és az eszkimó indiánok még hordták és vontatták terheiket is.
    A kutyaőrült angoloknál ez a szuperkutya mint egy bombatalálat csapódott be, a nemesek sorra rendeltek "újfunlandi" kutyákat. A hatalmas úszó kutyák nem szaporodtak úgy őshazájukban, mint európai körülmények között. A hosszú, kemény télnek sok kutya áldozatul esett, a sok éhezés, a jeges hideg nem kedvezett a szaporulatnak. A fiatal állatok között a kicsik és gyengék esélytelenek voltak, mert a szigetlakók megtűrték és használták őket, de nem ápolták, nem törődtek velük. Holott ahogy ezt ma feltételezzük, a kutyák hamarosan pénzforrást jelentettek Új-Foundland lakóinak, mégsem tudtak az egyre nagyobb érdeklődéssel lépést tartani. Saját hazájában a fekete-fehér óriáskutya kihalt.
    Az angolok kezdték az óriás kutyát (90 cm marmagassággal a legnagyobb kutyának számított) tervszerűen tenyészteni. Valószínüleg mas fajták keresztezésével próbálkoztak, hogy a kívánt erőt és nagy testalkatot elérjék. A feltűnő kutya amelynek lábujjai között úszóhártya van, a XVIII. század közepén Angliában ott volt már valamennyi vidéki birtokos otthonában. Annyira megszokott képpé vált, nemcsak híresebb csodálója Sir Edward Landseer örökítette meg számtalan festményen. Más portré- és társasági festők is a kutya képmásávaldíszítették képeiket. Hogy ma a legkitartóbb tisztelőjének nevét viseli, az egy festménynek köszönhető, amely a Newfounland-Dogot, mint az ember megmentésére alakult társaság tiszteletbeli tagját ábrázolja.
  A fajta az európai kontinensen is hamarosan rajongóra talált, főleg hatalmas birtokok udvarán. Itt a fekete-fehér ebet már "Landseernek" hívták.
  Az új-foundlandi őshazából a XIX. század közepén matrózok egy másik újfunlandi kutyát hoztak magukkal: egy fekete, valamivel kisebb, mint kétszínű rokona, szintén úszóhártyákkal a lábujjai között. Egyszer csak a fekete állat jött divatba, és elődje kiment a divatból. Majd hatvan évre elfelejtették az angolok ezt a kutyát, amelyeket ők fedeztek fel, ők tenyészettek ki és tették népszerűvé. Amikor az első világháború után az európai tenyésztők ismét ehhez a fajtához nyúltak vissza alig akadt Landseer - végül Németországban és Svájcban élt egy-kettő belőle, amivel megkezdték a tervszerű tenyésztést.
  A kutyabarátok a fekete újfunlandihoz nyúltak vissza, néhányat kerszteztek a maradék foltos kutyákkal és fél évszázad alatt sikerült az eredeti Landseer kutyát visszatenyészteniük, amelyet 1960-ban, Brüsszelben az FCI mint önálló fajtát ismert el. Ennek az európai kontinentális típusnak az eredetét Németország/Svájc területére tették. Ebben a két országban valamint Franciaországban és Ausztriában mint önálló fajtát tenyésztik, és nem engedélyezett a fekete vagy barna újfunlandival való keresztezés. Angliában, Hollandiában, Skandináviában ás az amerikai kontinensen mint az újfunlandi fekete-fehér változatát tenyésztették, fekete és barna újfunlandival keresztezik ma is.
  Hogy ez a fajta a ritka kutyák közé tartozik, azon nincs mit csodálkozni. A Landseer nem városi lakások kutyája, nem az amelyet csak "úgy" tartani lehet. Igényei vannak. Az egyik ebből a hely. Majd 80 cm-es marmagasságával a kutyaóriások közé tartozik, még akkor is, ha nem nehézsúlyú. Sok-sok mozgást igényel, nem csak a póráz végén, hanem a szabad mezőkön. Akinek Landseerje van, annak sok az ideje. Hosszú lábú,mozgásmániás szigetlakó nem elégszik meg egy-egy rövid sétával. A hosszúra nyúlt kirándulásokat élvezi, mégpedig úszóleckékkel tűzdelve. A vizet ugyanis mindennél jobban szereti, függetlenül az évszakoktól. Ahogy elődei, úgy ő is képes az ár ellen úszni, lemerülni, apportírozni és imád pancsolni. Még a nem kimondottan kristálytiszta vízben is boldogan meghempereg. Ez persze fürdést jelent a fürdőzés után, a lakás tisztasága érdekében, no meg jó ideig tartó szárazra dörzsölést is.
  A Landseer hatalmas kutya, iszonyú erővel, eminek a tudatában is van. Ha a gazda nem partnere az állatnak, annak nehéz a dolga a neveléssel. Ha ugyanis a széles mellkasú kutyát hevederre fogják vagy pórázra kapcsolják, akkor biztos, hogy maga után vonszolja a nem eléggé energikus gazdát. A földre teperí, ha nem szokatja le időben a felugrálásról. Mint a legtöbb nagy mackó, túlságosan öntudatos ahhoz, hogy agresszív legyen. Ezért más állatoktól és az emberektől a provokációt nyugalommal veszi tudomásul. De ha egyszer felbosszantják, akkor nehéz visszatartani. A Landseer önálló kutya. Olyan, amelyik szívesen dönt maga, hogy oldjon meg bizonyos helyzeteket anélkül, hogy a gazdára bízná a dolgot.
  Mindazok, akik meghagyták számára saját szabadságát anélkül, hogy elkényeztetnék, a vérmérsékletét elfogadják, de nem kívánnak tőle lehetetlent, azok bizonyíthatják, hogy a kutya a kis gyerekek ideális védelmezője, a fiatalok naygszerű játszótársa, a felnőttek éber kísérője. Nem tartozik azonban az őrző-védő kutyák közé, és nem is ajánlatos túlságosan támadóra nevelni, mert akkor tényleg veszélyes lehet. Erre persze nincs szükség: aki egyszer egy pillantást vet egy dühödt Landseerre, annak eszében sincs a mérga ellen szegülni.
  Azok a napimádók, akik minden szabad percüket délen töltik, azok akik a mínusz fokoknál inkább a fűtőtest mellett kuporognak, azoknak nem lesznek boldogok ezzel a kutyával. A Landseer ugyanis imádja a friss levegőt, a hideget, akkor van igazán elemében, ha a hőmérő higanyszála nulla fok körül mozog. A forró kánikulai napokat legszívesebben hosszasan elnyújtózva tölti egy hűvös sarokban. Mert bár már csak kevés vér csörgedezik ereiben az újfunlandi elődöktől, hűvös észak zord körülményei számára a legkedvesebbek.

Nyitó oldal >>>>>