Lakossági és üzleti ügyfeleknek azonos árakon!

Szolgáltatás keres?

Csekkdíj közlemény

Közlemény: A fogyasztóvédelmi törvény nem tiltja, hogy a telefonszolgáltatók csekkdíjat számoljanak fel
2012.08.22.

A hatósághoz az elmúlt napokban számtalan megkeresés érkezett az ún. csekkdíj, vagy tranzakciós díj vonatkozásában. Több fogyasztó is azt kifogásolta, hogy telefonszolgáltatójuk ismét felszámolt díjat a havidíj postai készpénzbefizetés útján (azaz sárga csekken) történő kiegyenlítése miatt, noha ők úgy értesültek, hogy ezt a fogyasztóvédelmi törvény nyári módosítása megtiltotta. Ez az értesülés azonban nem felel meg a valóságnak.

A fogyasztóvédelmi törvény 2012. július 29-én hatályba lépett rendelkezése kizárólag a közszolgáltatási tevékenységet végző vállalkozások számára tiltotta meg a csekkdíj alkalmazását (vagyis a számla Posta Elszámoló Központon keresztüli készpénzbefizetéssel történő kiegyenlítéséért külön díj felszámolását).

Azt kell tehát ezek után megállapítani, hogy telefon-, televízió-, és internet- (az elektronikus hírközlési) szolgáltatók közül ki végez közszolgáltatási tevékenységet.

A közszolgáltatási tevékenység fogalmának egyik kulcseleme, hogy az csak olyan szolgáltatás lehet, amelynek nyújtására törvény kötelezi a vállalkozást (vagyis, ha a fogyasztó igényli az adott szolgáltatást, akkor a szolgáltatónak kötelező szerződést kötnie vele).

A telekommunikációs ágazatában a törvény értelmében annak kötelező szolgáltatást nyújtania, akit erre kijelölnek, ilyenre azonban 2012-ben nem került sor.

Megállapítható tehát, hogy az erre vonatkozó kijelölés hiányában az elektronikus hírközlési szolgáltatók közül jelenleg egyik sem végez közszolgáltatási tevékenységet, vagyis a fogyasztóvédelmi törvényben található díjfelszámítási tilalom nem vonatkozik egyetlen telefon- televízió- vagy intertnetszolgáltatást nyújtó vállalkozásra sem.


Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Forrás: http://www.nfh.hu/magyar/informaciok/hirek/hirek_120822_1.html

Ügyfélszolgálat



© 2010 Naracom Informatikai Kft. Minden jog fenntartva.